Vagy mégsem?

>Horváth Péter barátom érdekes írása. Mit gondoltok, lehetséges?!

 

Mostanában kezdték el kutatni, kutatgatni a levegőben, éterben,
illetve ismeretlen dimenziókban lévő információs mezőket.
Ma már tudjuk, ha egy csoport jó kedvű, vidám ember egy légtérben örül
egymásnak, ezután pedig elhagyva a helyiséget, egy ismeretlen lép be
ugyanide, ennek az embernek is megváltozik az érzelmi mutatója. Jobb
kedve lesz pedig nem is hallotta, nem is látta azokat, akik előtte
bent voltak a teremben.

 

Mit jelent az, hogy ma már tudjuk????? Hiszen legtöbbünk még soha nem
hallott erről! Ha ez igaz lenne, mindenhol erről beszélnének. Ha
valami fontos és igaz, akkor annak vezércikknek kell lennie a
médiában… Vagy mégsem? A válasz: vagy mégsem.

A CIA és a KGB több, mint 50 éve kutatja azt, hogyan tudnának a
távolból kutakodni mások agyában. Hogyan lehetne kiszedni titkos
információkat több ezer kilométerre lévő emberek agyából. Ehhez nagyon
összetett pszichológiai ismeretekre és az emberi lélek legmagasabb
szinten történő tanulmányozására van szükség.

A gyalázatos kutatások legnemesebb mellékterméke az, hogy rájöttek mi
a módja annak, hogy egy ember kiteljesedett boldog életet élhessen.
Kiteljesedhessen a kreativitása, elérhesse céljait, és kihozhasson
magából mindent, ami fontos számára. De a legfontosabb, amit
felfedeztek: ha egy ember növeli személyes tudatosságát, az hatással
van más, távolban lévő emberek tudatosságára is.
Ez pedig nagyon veszélyezteti mindenféle hatalom fennmaradását. Magas
tudatosságú, boldog, kiteljesedett életet élő embereket nem lehet
irányítani, médiával, reklámokkal manipulálni. Nem lehet rajtuk
élősködni, nem lehet rájuk értelmetlen adókat kivetni és legfőképp nem
lehet rájuk parancsolni, hogy énekelve-dalolva, menetelve, mások
zsoldos katonájaként embereket megöljenek.

jani

orommel-letezni.hu 54 éves. 2001 ig éltem én is a szorgos munkás kis életemet feleségemmel három szép lányommal! A reiki energiagyógyászatot megismerve teljesen más lett az életem, életfelfogásom! Az addigi gyötrődő önmarcangoló, kesergő ember megértette hogy nem a világnak kell megváltozni hanem az embernek!!! Közben Reiki mester lettem s tovább is ez az életem! Megtaláltam a boldogságot mint ember, férfi, apa! Bárki kérheti a segitségemet SEGITEK energiakazeléssel,tapasztalataim átadásával vagy ismeretanyaggal!! Addig sem voltam beteges, de azóta még az a kevés nyavalyám is eltünt! Magyari János Reiki mester

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.