>A pénz!

>

Csak ennyi lenne a bankok megrendszabályozása!
A szemérmetlen harácsolás és extraprofit létrehozása az emberek megnyomorítása által. Annó Lengyelország után akad még egy ország aki fityiszt mer mutatni nekik!! A szégyenteljes Monetáris gazdálkodás ahol CSAK A PÉNZ SZÁMÍT. Az emberek szolgaságba taszítása álltal híznak akkorára a pénz urai. Erről beszélni kell. Mi a véleményetek?!
jani
Nem tudom hallottatok-e az alig két hónapja kezdődött forradalomról Izland szigetén? A nemzetközi sajtó erről semmit nem beszél. A teljes pénzügyi csőd után a lakosság – bár békés tüntetésekkel – a jobboldali liberális kormányt eltávolította.
Amikor a helyébe lépett baloldali kormány meghirdette az államadósság kifizetését, azt a kormányt is a tömeg azonnal menesztette. Népszavazás történt a bankok államosításáról és az államot terhelő adósságok egyszerű törléséről. Kiderült ugyanis, hogy Izland lakossága a kapott kölcsönök többszörösét a nemzetközi bankoknak már régen kifizette. Azok viszont ennek ellenére még, a kifizetett összegek többszörösének a folyósítását követelik. A lakosság 93%-a a népszavazásnál az “ebből elég volt!” jelszóra szavazott. A bankok tehát állami kézbe kerülnek és a tervezet szerint az új Nemzeti Bank, belföldi használatra, kamatmentes pénzt fog forgalomba hozni. A jelzések szerint, a kormány ezzel a rendelkezéssel a költségvetését megduplázza, ugyanis eddig az adóbevételek felét az államadósság kamatterheinek a kifizetése vitte el minden évben. Ezért volt szükség az igen kegyetlen “megszorításokra”, amit most a nép megelégelt.”
Más honnan
Mint köztudott 2008 februárjában Izlandot is utolérte a válság, az izlandi gazdaság fizetésképtelen lett, eljött a rettegett államcsőd. A tőzsde egyik napról a másikra 66 százalékot esett. A három legnagyobb bankot állami kézbe vették. Persze az eddig EU-ellenes Izland segítségére sietett rögtön az IMF, a Skandináv országok, de még Lengyelország! is.
Ezek a fránya izlandiak azonban arra vetemedtek, hogy alkudoztak a kölcsönadókkal. Szégyenszemre nem hajtották a nyakukat önként a járomba, hanem kikötötték, hogy a felvett hitelek felének visszafizetése 2017 és 2023 között is csak úgy történhet majd meg, hogy az évi törlesztés nem több az akkori izlandi GDP 6 százalékánál. Már ez is szívet melengető, hogy egy ilyen kis ország szembe mert szállni a világ, de legalábbis az EU pénz-oligarcháival.
A napokban pedig tessék; mit olvasok az egyik portálon?:
Az izlandiak elutasítják, hogy fizessék az állam adósságát, melyet az a bankokra költött – elnökük egyetért velük: népszavazás lesz!
?A pénzügyi érdekek és demokrácia közül? melyiket választják?
2011. jan. 5-én Izland elnöke vétójogával élt azzal a törvénnyel szemben, mely a csődbejutott bankok térítését rendezi. Nem kis összegről van szó, a 306 694 lakosra több mint 15 ezer euró/fő adósság jut… A népesség 60 év óta nem látott méretű megmozdulása nyomán népszavazásról határozott ennek a törvénynek eltörlésére – az Európai unió és az IMF ellenére.
?A pénzügyi érdekek és a demokrácia közül én a demokráciát választottam?, nyilatkozta az elnök a nemzetközi sajtónak. 

jani

orommel-letezni.hu 54 éves. 2001 ig éltem én is a szorgos munkás kis életemet feleségemmel három szép lányommal! A reiki energiagyógyászatot megismerve teljesen más lett az életem, életfelfogásom! Az addigi gyötrődő önmarcangoló, kesergő ember megértette hogy nem a világnak kell megváltozni hanem az embernek!!! Közben Reiki mester lettem s tovább is ez az életem! Megtaláltam a boldogságot mint ember, férfi, apa! Bárki kérheti a segitségemet SEGITEK energiakazeléssel,tapasztalataim átadásával vagy ismeretanyaggal!! Addig sem voltam beteges, de azóta még az a kevés nyavalyám is eltünt! Magyari János Reiki mester

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.